Random Images

Print

KisKate

http://www.karpathaza.net/kiskate ill. http://www.karpathaza.net/node/44 -rõl pár jó felvetés:

A kiskáté elolvasása után úgy tűnt számomra, hogy egy újabb kívánságlistát olvashattam, azonban a konkrétumok, a napi praktikum ebből is, mint oly sok másikból is, teljesen hiányzik. Lehet, hogy az átlagnál földhöz ragadtabb vagyok, de felmerült bennem néhány kérdés.


Államadósság: Ki, milyen felhatalmazás alapján és kivel fog tárgyalni az államadósságról és a tárgyaláshoz milyen jogosítványokat kap a tárgyaló? (Mint civil szerveződés tagja)

 Az államadósság nagy része olyan, amit az ÁKK adósságinstrumentumok (állampapírok: államkötvények, kincstárjegyek) eladásával és megújításával tart fent. Lényegében az adósság nagy részével kapcsolatban nincs kivel tárgyalni, ezért a felvetés lényegében értelmetlen. Persze tudjuk, hogy a többség a kereskedelmi bankoknál van. De nem tárgyalással lehet megoldani. Pl. pénzt kell adni és kész: az állam csinál két kis bankot

  • az egyiket a kisemberek által beváltott állampapírokra (a kisembereknek 10 millió Ft-ig állami betétgaranciával)
  • a másikat a bankok tulajdonosai számára)

ezekben a bankokban ráírni a számlára a pénzt (vagyis nem nagy erejû pénzt adni, hanem számlapénzt, amit más bankok nem tudnak multiplikálni ! ), és azt mondani a bankoknak, hogy tessék, ott van. Persze a bankok pontosan tudják, hogy nem lehetséges a pénzt onnan elvinni ! Hiszen ez az átverésük alapja. A sakk az benne, hogy a bankok nem panaszkodhatnának, hogy számlapénzt kaptak, nem pedig nagy erejû pénzt, mert akkor kiderülne az egész átverésük, amit semmiképpen sem szeretnének.

A kisembert viszont nem érdekli, hogy elvigye (ezt számlafeltételekkel és állami garanciával lehet elérni), tehát a kisembert kár nem éri.

Van más módszer is, pl. Milton Friedman tartalkéráta emelése 100%-nál jobb a jamesrobertson.com (books: Creating New Money).

Van harmadik módszer is: pl. új pénzt bevezetni, és a forintot elinflálni.

Az államadósság kisebbik részét, a nem forintban nominált adósságot az MNB 20 milliárd EURO-s devizatartalékából lehetne fizetni (bár itt már lehetne tárgyalni). A valószínûségi változók összegének szórására vonatkozó szabályok alapján tudjuk, hogy a 20 mrd EUR töredéke is elég. Az MNB devizatartaléka egy átverés, ami kizárólag a kereskedelmi bankok érdekeiben történik.

 


Kétkamarás parlament:
Hogyan lesz legitim? Kitől várjuk a kétkamarás parlament legitimitását, az egykamarástól?

 Az egykamarás mitõl legitim ? Vannak olyan információk amikre lehet hivatkozni. Ilyen pl. a választási eredmény. Ha majd az látszik, hogy az emberek valamilyen más módon szeretnék az ügyeiket intézni, erõforrásaikat beosztani, pl. ReszveteliDemokracia akkor az lesz legitim. Akár egyik napról a másikra. Az, hogy egyesek megengedtek maguknak egy blöfföt, írtak valamit, és rámondták, hogy "Alkotmány", beleírták, hogy "népszavazással nem változtatható meg" ... ugye látjuk, hogy ez ugyanaz, mint aki magának hamisít belépõt egy kiállításra ? Ha elég határozott, akkor bejön. De nem kell túl komolyan venni.

 


Szent Korona tanon alapuló jogrendszer:
Hogyan váltja le a jelenlegit? Például az alkotmányozó nemzetgyűlés összehívására a jelenlegi politikumnak az volt a válasza, hogy a jelenlegi jogrendszer nem ismer olyat, hogy alkotmányozó nemzetgyűlés, következésképen azt összehívni sem lehet.

 


Polgári engedetlenség:
Kivel szemben? Hiszen gyakorlatilag minden magánkézben van, a közszolgáltató cégek többsége is! Az emberek nem az állammal vannak jogviszonyban, hanem magáncégekkel, melyek bírósági úton könnyedén kikényszeríthetik jogaik érvényesítését.

A sztrájk a köztudatban a szakszervezetek fegyvere. Lehetnek partnerek a szakszervezetek?

minden/mindenki lehet partner.

Leginkább a pénzrendszer helyett kell új. polgári engedetlenség a bankokkal szemben : nem veszünk fel hitelt, mert nincs rá szükségünk !


Javaslatok:
1. Média:
Első és legfontosabb, megjelenni a médiában, média nélkül nem megy. A média alatt a televíziót értem. Ami nincs benne a tévében, az gyakorlatilag nem létezik, az emberek nem tudnak róla.


2. Civil előretörés:
Szakszerűen kidolgozott jó javaslatokkal (mint például kamatmentes közpénzrendszer, nemzeti banki törvény – csak feles!) mint Magyarok Szövetsége, megkeresni – helyi szinten – az önkormányzatok képviselőit, országos szinten a parlamenti képviselőket, terjesszék be azokat. Amennyiben nem teszik, azonnal a médiához, lehetőleg elektronikushoz (televízióhoz) fordulni, hírverést csapni, a média segítségével nyomást gyakorolni a politikai osztály tagjaira. Nem a pártokra, hanem az egyes képviselőkre, épp itt az ideje, hogy végre a népért is politizáljanak. Egyenként kell össztűz alá venni őket, a nyomás alatt előbb vagy utóbb beadják a derekukat, vagy rosszabb esetben felörlődnek, akkor viszont nem kár értük.

 



Created by: cell. Last Modification: 2008-12-14 (Sun) 23:25:09 CET by cell.